Paraguay-i kalandjaim

Családi kaland-Iguazú vízesés

2018. április 11. 16:55 - Schissler Helga

Tudom,hogy régóta nem írtam,ennek több oka is van.De most újra itt vagyok,hogy elmeséljem mik történtek velem Húsvétkor.

Március 29-én csütörtökön hajnali 5 körül útnak indultunk és elmentünk az egyik legnagyobb városba Ciudad del Estébe,ami a Brazíl határon található.Erről a városról azt kell tudni,hogy oda mindenki csak vásárolni jár,hiszen minden sokkal olcsóbb és az egész város bevásárlóközpontokból áll.Éppen ezért egy kiadós ebéd után mi is elindultunk vásárolni.Az estét viszont,már egy Brazíl oldalon lévő hotelben töltöttük.De a lefekvés előtt még elmentünk vacsorázni utána pedig egy Ice Bar helyen kötöttünk ki,ahol -10 fok volt benn és minden jégből készült.Másnap 9-kor keltünk,megreggeliztünk a hotelban és útnak indultunk az Iguazú vízesés irányába.Kilenc hónappal ezelőtt,amikor megérkezdtem a fogadóanyukám megkérdezte,hogy hova szeretnék mindenképpen eljutni az év folyamán,én a hármas vízesést mondtam.Éppen ezért,mikor megérkeztünk óriási öröm és hála töltött el,amiért itt lehetek és átélhetem ezt a sok csodás dolgot.S hát mit ne mondjak álombaejtő érzés volt látni ezt a természeti csodát.Estére viszont,már ismét Paraguayban voltunk,hiszen hétvégére az egész családdal együtt lementünk a nyaralóba.Ahol a nagybátyám születésnapját és a húsvétot ünnepeltük.Szombaton az asadora egy másik család is csatlakozott hozzánk és ismét fantasztikusan éreztem magam sok csodás ember között.A vasárnapot már kicsit pihenősebbre vettük és kora délutánra már vissza is érzektünk Asuncionba 

Ezúttal is szeretném megköszönni mindkét családomnak,hogy ismét átélhettem egy felejthetetlen élményt,amire örökre emlékezni fogok majd.

30594939_1686605838114321_1458958986966466560_o.jpg30581289_1686605851447653_1557298366356914176_o.jpg30582356_1686605848114320_7661117926778339328_o.jpg30698120_1686605914780980_5013861567704334336_o.jpg30581850_1686606084780963_1745471135681609728_n.jpg30581959_1686605901447648_7121367763192381440_o.jpg30624005_1686606028114302_8763924095118082048_n.jpg30656805_1686605944780977_8018225641189015552_n.jpg30703828_1686606044780967_1688157167938437120_n.jpg30594528_1686605958114309_5368848676372348928_n.jpg30594327_1686605974780974_1839749967091073024_o.jpg

komment

Ruinas Jesuíticas de Trinidad

2018. február 15. 21:18 - Schissler Helga

Február első pár napjában a nagybátyámékkal és az ő Brazil diákjukkal együtt elutaztunk az ország dél-keleti részébe. Az ország azon részén rengeteg különbőző régebről betelepült nemzetiségű család él.Többek között rengeteg német,akikkel én is megismerkedhettem,ugyanis a nagybátyám egyik régi barátja is az ott élő német család tagja.Majd ellátogattunk egy történelmi helyre is aminek a neve Ruinas Jesuíticas.Ezek lényegében templom illetve ház maradványok,vagyis azok romjai,amiket még a spanyol jezsuiták hagytak maguk után,amikor régen hittérítést végeztek az ország azon területén.Természetesen a Paraná folyó meglátogatása sem maradhatott el.Itt lehetőségem akadt a vízisíelésre is.Erről a folyóról annyit kell tudni,gogy lényegében ez egy határvonal is egyben,hiszen a folyó másikfele már Argentína része.Hazafelé meglátogattunk egy ottani nagyvárost is méghozzá Encarnaciónt,ahonnan már tisztán látni a folyó túloldalán fekvő Argentí várost.Összességében nagyon élveztem az utat,ugyanis nagyon szeretek utazni és új dolgokt fölfedezni.De talán,ami a legérdekesebb volt számomra,mikor meglátogattunk egy gyárat és megtanulhattam valójában hogyan készül a tereréhez használatos yerba mate(teafű).

28052960_1629712570470315_275645905_n.jpg28053521_1629712537136985_640579520_n.jpg28117257_1629712553803650_857107348_n.jpg28109317_1629712510470321_445166658_n.jpg28191445_1629712620470310_964504484_n.jpg28053808_1629712407136998_53623851_n.jpg28054058_1629712443803661_1735120975_n.jpg28124316_1629712410470331_722190529_o.jpg28124790_1629712273803678_1080615354_o.jpg28117207_1629712497136989_2112784450_n.jpg28117559_1629712423803663_924280241_n.jpg28125448_1629712447136994_1626435479_o.jpg

komment

Brazília-Karácsony-Új év

2018. január 15. 16:44 - Schissler Helga

December 12-én a szünet kitörése után egy hónappal nyaralni indultunk,méghozzá Brazíliába.Autóval vágtunk neki a közel 20 órás útnak,hogy végül megérkezzünk a tengerhez. A szállásunk egy Camboriu nevű városban volt. Nyolc egész napot töltöttünk el Braíziában és különböuő programokon vettünk részt.Több nap is különböző helyeken voltunk strandolni,egyik nap hajóra is szálltunk,hogy ellátogasunk egy szigetre.Egy helyi "Disneyland" szerűségbe is szerencsém volt eljutni.Szörnyen jól éreztem magam és ezúton is köszönöm a családomnak,hogy elvittek magukkal.Karácsony előtt 2 nappal értünk haza,ezért abban a két napban csak a karácsonyra készültünk.Számomra az idei karácsony nagyon más volt,kezdve azzal,hogy 35 fokos melegben kellett ünnepelni a számomra egyértelműen téli hangulatú ünnepet.A másik furcsaság,hogy itt tényleg csak a nagyon kicsi gyerekek kapnak ajándékot és azt is a Mikulás hozza nekik.Mindezt egybevéve nagyon jó hangulatban telt az ünnep az új családommal,bár az igazat megvalva nekem a magyar karácsony még mindig közelebb van a szívemhez.A két ünnep között lülönösen semmi sem történt.Majd 31-én este a nagymamáná töltötte az egész család az éjfelet ezután álltunk tovább bulizni egy szórakozóhelyre.Szokás szerint ez az este is felejthetetlen marad számomra.

26856299_1599518073489765_1601589206_n.jpg26937670_1599519956822910_188164183_o.jpg26855594_1599517970156442_1622554401_n.jpg26855627_1599519950156244_143985613_n.jpg26913443_1599518066823099_1723655366_n.jpg26943580_1599518093489763_1019502822_n.jpg26994647_1599518016823104_634571132_n.jpg26913407_1599518176823088_1823328827_n.jpg26793410_1599518256823080_470829475_n.jpg26937444_1599519966822909_1807045314_o.jpg26857601_1599518253489747_1970440656_n.jpg26856249_1599518290156410_26155424_n.jpg26914152_1599519936822912_1268227133_n.jpg26856195_1599518310156408_878722394_n.jpg

komment

Szülinap,Argentína

2017. december 11. 01:30 - Schissler Helga

Már rég nem volt új bejegyzés,pedig ez idő alatt nagyon sok dolog történt velem.Többek között megkezdődőtt a 3 hónapos szünetem november 10-én,majd 18-án szombat este a barátaimmal megünnepeltük a szülinapomat és az ezt követő napon a családommal is.Ahogy a címből is kiderült,hogy ezuán bizony Argentínába utaztam,hogy meglátogassam Luist,aki egy évvel ezelőt, fél évig élt nálunk Magyarországon.Két hetett töltöttem el Rivadavia városában.Ez alatt a két hét alatt rengeteg új embert ismertem meg és egy újabb családra tehettem szert ismét.Az egyetlen gond,hogy csak úgy elszaladt ez a két hét,hiszen egyetlen percre sem unatkoztam.Iszonyatosan jól éreztem magam,amit itt is meg szeretnék köszönni Luis családjának és persze azt is,hogy ez idő alatt náluk lakhattam.Megismertem a svájci lányt is,aki idén Luiséknál lakik.Szinte minden nap medencéztünk és az egyik nagy Mendozába is volt szerencsém ellátogatni.Egyre jobban érzem,hogy cserediáknak lenni egy hatalmas nagy lehetőség,kiváltság,ajándék és még sorolhatnám.Szerencsére még sok idő hátravan az évemből,de nár 5 hónapja itt vagyok és már annyi mindennel azdagabbnak érzem magam és rájöttem,hogy az emberi kapcsolatoknál tényleg semmi sem fontosabb ezen a világon.Szörnyen hálás vagyok a szüleimnek,hogy mindennek a részese lehetek és persze a fogadócsaládomnak is,hogy náluk tölthetem el ezt a csodás időszakot az életemből.

25287013_1565888343519405_314725982_n.jpg25181756_1565888346852738_2006163671_n.jpg25276686_1565888350186071_1099308446_n.jpg25115102_1565888336852739_615510068_n.jpg25287158_1565888366852736_42020906_n.jpg25323881_1565888363519403_108122290_n.jpg25188306_1565888443519395_985547916_n.jpg25181614_1565888446852728_1629983435_n.jpg25115072_1565888456852727_679072822_n.jpg25181769_1565888466852726_244343716_n.jpg25181671_1565888460186060_1281961125_n.jpg25181849_1565888436852729_574179876_n.jpg25323436_1565888416852731_1485754449_n.jpg25181658_1565888470186059_1543136526_n.jpg

komment

Sulis hetek

2017. október 19. 00:31 - Schissler Helga

Az iskolából már nem hiányzik sok a nyáriszünetig,aminek örülök,hiszen így lesz időm kicsit jobban megismerni az országot.De mostmég tart az iskola,ezért elmesélem mik történtek velem az utolsó bejegyzésem óta.Szeptember utolsó hétvégéjére megbetegedtem,elkaptam valami megfázást egy kis lázzal.A  torkom még ugyan mindig fájt,de október 3-án már mentem iskolába.Amásik cserediák,aki az osztálytársam volt családot cserélt és egy másik városba került.Ez a nap volt az utolsó,amikor még jött suliba.Az iskola után az osztállyal elmentünk egy cukrászdába,hogy elbúcsúzzunk tőle.A hét második felében nagyon szomorúnak és hontalannak éreztem magam.De csütörtökön,amikor az anyukám értem jött az iskolába jót beszélgettünk és sokat segített.A hétvégére már újra jól éreztem magam és a nővéremmel együtt elmentünk egy házibuliba.A következő héten szerdán az iskolával ellátogattunk,abba a bankba,ahol az apukám is dolgozik.Mindenki nagyon kedves volt és egy játékos prezentáció formájában mitatták be,hogy mit csinálnak valójában az ott dolgozó emberek és,hogy ez a bank mitől különbözik a többitől.Csütörtökön este az angyalkámmmal voltam vacsorázni és sushit ettünk az egyik kedvenc helyén.Szombaton szokásosan a nagymamámnál ebédeltünk délután meg pihentünk.Vasárnap délelőtt volt az öcsém elsőáldozása egy mise keretein belül,amire természetesen az egész csalás elment beleértve engem is. A mise után szokásos asadót tartottunk,csak most utána még torta is volt a tesóm tiszteletére.22627769_1515596095215297_1623752208_n.jpg22656308_1515596145215292_138481341_n.jpg22635012_1515596108548629_325673966_n.jpg22627596_1515596078548632_1498319625_n.jpg22635463_1515596091881964_1363259584_n.jpg22635214_1515596085215298_1480750853_n.jpg22627591_1515596088548631_1986366271_n.jpg

komment

Feliz semana de la juventud 2017

2017. szeptember 24. 22:34 - Schissler Helga

Ez a hét elég izgalmasra sikeredett,ugyanis ezen a héten volt a nővérem születésnapja és az iskolában is rengeteg program volt,hiszen a héten választottunk új diákelnököt.Szerdán lett a tesóm 18 éves és ennek alkalmából a barátnőivel elmentünk ebédelni a Fridays-ba.Majd másnap az osztálytársaimmal a suli után pizzázni voltunk,oda az anyukám vitt minket szószerint mindannyiunkat,hiszen 10 ültünk egy autóba.Itt az iskolákban rengeteg program van amit nagyon szeretek.Az elnökválasztást is nagyon komolyan veszik.Két hétvégén keresztül mind a két csapat plakátokat festett,amiket hétfőn tettünk ki az iskolába,majd előadások voltak,ahol mindkét fél elmonda mik azok amiken változtatni szeretnének.Ezt követően szerdán volt egy vita,ahol a két fél kérdéseket tehetett fel a másiknak.Csütörtökön és pénteken nem volt tanítás,hanem különböző programok voltak,amik közül szabadon lehetett választani.Péntek délután kihirdették a szavazás végeredményét és jövőre az én osztálytársam lesz az új elnök,meg is leptük egy nagy csokor rózsával,ez volt a minimum,amit adni tudtunk,hiszen hónapokat dolgozott és nagyon sok energiát fektetett az egészbe.Szombat este tartottunk egy bulit a tesómnak,rengeteg osztálytársa eljött,majd éjfél után egy bérelt busszal továbbálltunk egy szórakozóhelyre,ahol voltak asztalok foglalva a nevére.Az este nagyon jól sikerült,mindenki nagyon jól érezte magát,de nagyon elfáradtam.A buli végén reggel 5-kor szintén eljött értünk a busz és mindenki visszajött a házunkba,hogy összezsedjék a cuccaikat,majd haza tudjanak menni.Vasárnap a késői kelés után szokásos asado volt az ebéd,amit természetesen a fagylalt követett.22016569_1495146963926877_1158109084_n.jpg22052833_1495147050593535_795153503_n.jpg22047219_1495147040593536_1002799961_o.jpg22052728_1495147007260206_1339518248_n.jpg21979092_1495147070593533_1677515238_n.jpg21984461_1495147080593532_2140667728_n.jpg21979430_1495147083926865_42226548_n.jpg21984105_1495147027260204_1955121705_n.jpg22052694_1495146490593591_1991760029_n.jpg21984101_1495146943926879_1758033804_n.jpg22016243_1495146983926875_435900258_n.jpg

komment

Piribebuybe ismét

2017. szeptember 17. 00:48 - Schissler Helga

A családommal és a nővérem 5 barátnőjével együtt a hétvégét Pirin töltöttük.Szombaton ebéd után indultunk és vasárnap este jöttünk haza.Szombaton miután megérkeztünk sétáltunk a patakban,majd este vacsora után több órán keresztül kártyáztunk,végül éjfélkor egy kis tüzet is raktunk a pillecukorsütéshez.A sütögrtés közben rengeteget beszélgettünk.Másnap 10 óra körül keltünk,majd reggeli után lementünk a patakhoz napozni.A napozást viszonylag hamar meguntuk így ismét elkezdtük felfedezni a patakot.Tania és én nem úsztuk meg a kirándulást egy kis sérülés nélkül.Hiszen mindketten elestünk egy sziklán.Taniának 2 lábujja bánta,nekem meg a térdeim dagadtak fel és lilultak be.A túra után ebédeltünk,majd indulásig ismét kártyáztunk,miközbe én jegeltem a térdeimet.

21624021_1488142417960665_416351704_n.jpg21624325_1488142671293973_1444311692_n.jpg21690924_1488142234627350_165698185_n.jpg21641371_1488142271294013_1537292987_n.jpg21769784_1488142741293966_1163131248_n.jpg21624116_1488142714627302_1851411014_n.jpg21767421_1488142637960643_2097786867_n-2.jpg21624326_1488142241294016_692007127_n.jpg21641676_1488142744627299_284645610_n.jpg21706136_1488142247960682_2102082637_o.jpg

komment

A elmúlt 2 hét

2017. augusztus 27. 23:31 - Schissler Helga

Úgy gondoltam most összeszedem nektek,hogy mik is történtek velem az elmúlt 2 hát folyamán.Július 15-én kedden ünnepeltük az anyukám szülinapjat,aznap van egy állami ünnep is,ezért nem volt iskola sem.így az egész napot együtt töltöttük és elmentünk ebédelni anyukám kedvenc helyére egy olasz étterembe.A hétvégén főleg itthon pihentünk és természetesen vasárnap sütögettünk a nagycsaláddal.Július 22-én volt az apukám szülinapja,aznap nem étterembe mentünk,hanem itthon tartottuk meg az ünneplést este egy asado keretein belül.Erre eljött az egész család és a sok unokatesóm is.Ezen a napon én nem voltam iskolában,ugyanis a többi diákkal mentünk elintézni a végső papírokat a vízumhoz.Majd 3 óra várakozás után végre végeztünk és elmentünk empanadát enni,délután meglátogattunk egy külvárosi részt,ahol rengeteg nagyon édes kis színes ház van.Szombaton pedig a szokásos családi ebéd után elmentem az anyukám családjával életem első focimeccsére.Azt kell mondjam hatalmas élmény volt és nagyon élveztem a szurkolást és a meccset is természetesen,bár azt tudni kell,hogy nem vagyok egy nagy foci rajongó,ennek ellenére már várom a következőt.Este egy 15. szülinapra mentünk  a tesómmal és pár osztálytársával.Azér emeltem ki,hogy 15. mert itt ez a szülinap a lányoknak konkrétan egy bál,ahol mindenki zakót vesz és estélyit a szülinapos pedig hófehér ruhát visel.Ezek a szülinapok mindig egy hotel termében vannak és rengeteg a meghívott.Az este folyamán egy videót vetítenek le a szülinapos képeivel,majd a szülinapos táncol az apukájával és a többi férfi rokonával.Rengeteg étel van és van egy hatalmas asztal tele édességgel,amit mindenki haza tud vinni,annyit amennyit csak elbír.Ezután továbbálltunk a kedvenc klubbunkba.Másnap délután fél egykor keltett minket az anyukám,hogy 10 percünk van felöltözni,ugyanis megyünk ebédelni.Az ebédet egy svédasztalos étteremben tartottuk,ahová természetesen eljött az egész család.21146992_1470089529765954_796094904_o.jpg

21148594_1470089483099292_1717361354_n.jpg

21148467_1470089516432622_1212773843_n.jpg

21208792_1470089576432616_1826775013_n.jpg

21151065_1470089609765946_1708557404_n.jpg

21175639_1470089543099286_1380983357_n.jpg

21151132_1470089593099281_1669865621_n.jpg

21169010_1470089503099290_1880382865_o.jpg

21148467_1470089516432622_1212773843_n_1.jpg

21124260_1470089469765960_122328391_n.jpg

21124377_1470089433099297_222610433_n.jpg

21208629_1470089429765964_1452642946_n.jpg

komment

Cirkusz és még sok más

2017. augusztus 11. 02:48 - Schissler Helga

Az előző hétvégén rengeteg dolog történt.Haladok sorban és,a péntek estével kezdeném a sort.Pénteken este az egyik osztálytársamnál volt házibuli,ahol páran összegyűltünk az évfolyamból és természetesen nagyon jól éreztem magam.De ami nagyon jól esett,hogy érdeklődtek a magyar nyelv iránt és a buli második felében az emberek kérésésre magyar zenék mentek,az ilyen mindig nagyon jól esik,mert ezzel is azt érzem,hogy meg akarnak ismerni  és egy kicsit azt ahonnan jöttem.El sem hittem,de az egyik lány mikor megtudta,hogy magyar vagyok egyből rávágta-nem a ti fővárosotok Budapest-(meghökkenés,majd válasz) de a miénk,ami ebből a történetből a legdurvább,hogy nem tudom ki örült jobban ő,aki tudta a frissen érkezett cserediák országának a fővárosát,vagy én,akinek a világ másik felén tudták a fővárosát,az biztos,hogy mindeketten meglepődtünk és továbbfolytattuk a beszélgetést.Ezután kétség kívül ők lepődtek meg hiszen,amikor előkerült a híres itteni kártyapakli egyből mondtam 3 játékot vele,amit én már tudok játszani.Természetesen élveztem a helyzetet,hogy ennyire örültek neki és egyből bele is vágtunk a kártyázásba.( ezúton is szeretném megköszönni a fogadóanyukámnak-és nagymamámnak,hogy megtanítottak kártyázni :D) Most térjünk át a szombatra.Ez a szombat ahogyan a többi is szokásosan indult.A késői kelés után elmentünk ebédelni a nagymamához.Viszont a vasárnapi sütögetés,ami mindig nálunk van,át lett téve szombat estére,ugyanis az unokatesómat sikeresen felvették az USA-ba az egyetemre és ezen a héten kedden repült el.A sütögetés után a két idősebb tesómmal és három unokatesómmal szórakozni indultunk.Azt este alatt folyton azt néztem,hogy a bátyám sosem táncol,egészen addig amíg táncra nem bírtam,hatalmas élmény volt látni,ahogy mosolyog és táncol,még a nővérem is megjegyezte-hogy csináltad?Majd eljött a vasárnap.Tudtam,hogy vasárnap cirkuszba megyünk,de nem hittem volna,hogy itt ilyen a cirkusz.Megpróbálom leírni milyen volt,de nem ígérek semmit.Először is hatalmas volt és színpad volt kialakítva méghozzá forgószínpad,ami a színét is tudja változtatni.Ez eléggé színházszerű volt,ahogy az is ahogyan kezdődött a műsor.Először megjelent 3 szereplő,akik felvázoltak egy történetet,majd az artisták beleépülve a történetbe élő zene mellett mutatták be az előadásikat,végül a "főszereplők" is megvillogtatták tehetségüket és az előadás végére két szerelmi szál jött ki a történetből.Én még eddig csak Magyarországon voltam cirkuszban,de ez egészen más volt,én továbbra is a színházhoz tudnám hasonlítani,annak ellenér,hogy sátorban volt és a világ minden részéről voltak artsiták a műsorban.Összességében káprázatos volt és természetetsen nagyon hálás vagyok a családomnak,hogy ilyen programokra is el tudnak vinni.

komment

Első nap a suliban

2017. augusztus 03. 02:07 - Schissler Helga

Hétfőn volt az első napom az iskolában.Biztos vagyok benne,hogy vannak emberek,akik érthető módon nem ismerik az itteni iskolarendszert,ezért először megpróbálom ezt felvázolni.Elsősorban azt kell tudni,hpgy itt szinte csak magán iskolák vannak és ezeknek is a 98%-a katolikus.Az iskolákban kötelező az előírt egyenruha,nincs külön gimi illetve általános,hanem egybe van az egész,ebből kifolyólag gimnáziumi felvételi sincsen.Az "általános" nyolc évet ölel magába a "gimi" pedig mindössze hármat.Az osztályzatok ugyanolyanok,mint nálunk,tehát az 5-ös a legjobb és 1-es a bukó.Én másodikos vagyok a gimirészen és egy különleges osztályba járok,ugyanis az iskolák koedukáltak,de az én osztályom az,ahol csak lányok vagyunk ráadásul összesen 11-en beleértve engem és egy másik cserediákot,aki szintén a YFU-val jött csak ő Észtországból.Az osztályomnak tagja egy olyan lány,aki nemrég tért haza olaszországból ugyanis ott volt cserediák fél évig.Az iskola ahova járok redszeresen fogad cserediákokat,jelenleg öten vagyunk az iskolában.Most jöjjön a legjobb dolog az egészben,az osztályom irtó cuki,a tanárok is nagyon jófejek és a történelem tanárom nagyon érdeklődik az országom iránt és már az első órán megvitattunk pár történelmi kérdést.Fizikaórán is sikerült teljesítenem ugyanis az padtársam könyvéből dolgozva sikeresen oldottam meg a feladatokat,már az első órán.Az évfolyam társaim is nagyon kedvesek és nyitottak,az első nap rengetegen akartak velem selfizni és,ami még érdekes,hogy errefelé Európáról azt hiszik,hogy az az "édenkert".Pedig higyétek el itt sem olyan vészes a helyzet,sőt rengeteg dologban sokkal jobban tudok azonosulni az itteni emberekkel,mint az európaiakkal,mert ők nem azzal tölti az életet,hogy a pénzt kergetik és van idejük kicsit leülni a fűbe és elgondolkodni azon,hogy a világ a mi világunk,az otthonunk csodálatos és az a legnagyobb ajándék,hogy élhetünk.

komment
süti beállítások módosítása