Ismét egy felejthetetlen hétvége van most mögöttem,amelyet természetesen a családdal töltöttem.A hétvégét Pirin töltöttük ez egy nagyon kicsi "város" innen Asuncióntól kb.2 óra kocsiútra,ahol van egy hatalmas birtok rajta egy óriási nyaralóval.Azt azért tudni illik,hogy ez a ház nem a luxus miatt ekkora,hanem,hogy a cirka 25 főből álló család egésze elférjen benne és ha úgy vesszük ez a 25 fő csak a család fele,hisz most az anyukám családjáról van szó.A kiruccanásunk oka egyszerű,itt a család a legfontosabb és persze az is hozzájárult,hogy az egyik nagynénémnek ünnepeltük a szülinapját.Szokásos módon sütögettünk,és napoztunk a patak partján (elfelejtettem említeni,hogy a kertet átszeli egy mesebeli patak).Az ottlét alatt sokszor és sokan kérdezték,hogy az én családom hasonlóan "őrült" e?Ez a kérdés akkor merült fel leginkább,amikor az egyik autó elakadt a sárba és az lett a napi program,hogy különböző módszerekkel próbáltuk kihúzni a sárból,aminek az lett a vége,hogy egy másik kocsi is beragadt.Majd mikor már sötét volt csodák csodájára mindkét kocsi megmenekült.Azt kell,hogy mondjam ezek után nem is lehetett más a válaszom az előbbi kérdésre,minthogy igen,igen az én családom is épp ilyen "őrült" és az ilyen családok a legjobbak a világon.De a buli mégcsak ekkor kezdődött,ugyanis ilyenkorra már az összes rokon megérkezett és kezdőthetett az ünneplés.Pár óra eltelte után hagytuk a felnőteket iszogatni és sütögetni és a velem közel egykorú tesommal és két unokatesómmal belevetettük magunkat egy felejthetetlen és "vérremenő" monopoly partiba.Be kell vallanom őszintén,hogy rég nevettem már annyit,mint akkor azon az estén.De szerencsére hamarosan újra átélhetem,mindezt,mert az uncsitesómnak ezen a héten lesz a 17. szülinapja.Már alig várom,hogy újra láthassam az egész családot,és újra röplabdázhassunk egy jót,imádom őket és hálás vagyok nekik,hogy itt lehetek és átélhetem velük a nap minden egyes percét.Szerintem ez az,ami a csereév alatt igazán számít,hogy otthon tudd magad érezni a családban és,hogy ők is teljes szívükből befogadjanak. 

Úgyvélem az eddigi bejegyzéseimből mindenkiben tisztázodott,hogy engem nem az írói pálya hívogat.De most nem is erről szeretnék beszélni,hanem arról,hogy az elmúlt közel egy hétben mennyire fáztam.Ugyanis egy hét erejéig valóban beköszöntött az igazi tél és itt ugyebár nincs fűtés,ami azt jelentette,hogy kinn 8 fok volt,benn meg kb.5 szóval szörnyen fáztam és mindenki értetlenkedett,hogy dehát nálatok 3 hónapig van ilyen idő meg még hidegebb is.Mondtam,hogy igen,de egyrészt otthon vannak rá ruháim,másrészt van a házba fűtés.Na mind1 valahogy ezt is túléltem (3 takaró ,2 nadrág,2 zokni,és 2 pulóver társaságában).Ez most egy rövid bejegyzés,ami csak arra szolgált,hogy leírjam szívem bánatát és ti együttérezhessetek velem.

Ma a San Juant ünnepeltük az itteni yfu házba,ahol rengetek helyi kaját ettünk és tradícionális játékokat játszottunk.Ezen kívül mindenkeni megismerkedhetett az angyalkájával.Az én angyalkám egy irtó cuki lány,aki Németországban volt cserediák és most épp magyarul akar tanulni.Nagyon boldoggá tesz,hogy mindent megkérdez,hogy és ez magyarul,hogy van,vagy Magyarországon van e ez vagy az.Jó érzés,amikor tisztelik az országod és érdeklődnek iránta.Ezen kívül megismerkedtem,azokkal a diákokkal,akik egy hónap múlva indulnak a csereévükre.

Már az érkezésem utáni első nap láttam,hogy ez itt tényleg nagyon nem Európa.Pénteken a bátyámmal elmentünk az egyetemére,hogy ott elintézzen valamit.Amit útközben láttam az utcákon az már a kőkemény Dél-Amerika volt.Az utak kátyúsak,kóborkutyák vonultak át az úton,a közlekedés tiszta káosz és mindenhol rengeteg növény,leginkább pálmafák,az emberek sőtét hajúak és boldogok.Ekkor jöttem rá,hogy nekem tányleg ez kell egy évig már az első pillanattól imádom az egészet.A hétvégét az arrival campben töltöttem,majd hétfőn visszajöttem a családhoz,akikkel délután moziba mentünk,nagyon érdekes volt a filmet nem magyarul nézni,de ettől függetlenül tetszett.A hét többi napján délelőttönként spanyol órára jártam a többi diákkal a délutánokat a családommal és az új dolgok megismerésével töltöttem.A második hétvégémet teljes mértékben a családommal töltöttem,akikkel elmentünk a nyaralójukba a tőlünk kb.60 km-re lévő Ypacarai tóhoz,ahol megismerkedtem az apukám testvéreivel és az ő gyerekeikkel.Szombaton elmentünk délelőtt a templomba,majd megmásztuk a kilátót végül elmentünk hajókázni is.Egy csodás napot töltöttünk ott nagyon jól éreztem magam ott minden olyan nyugott volt és közel voltunk a természethez.Este Camilával a növéremmel és az ő anyai ágról való unokatesójival elmentünk bulizni.A zenék sokkal jobban tetszettek,hogy spanylul voltak.Reggel 5-re értünk haza,ígyhát érthető,hogy délig aludtunk és mire felkeltem a házban újabb 20 ismeretlen emberrel találkoztam,mint kiderült ők az anyukám családtagjai és minden vasárnap átjönnek sütögetni.Ma különösen jól esett a tűz,amit a sütögetéshez gyújtottunk,hiszen ma nagyon hideg volt mindössze 9 fok és esett is az eső.Aminek viszont nagyon örülok,hogy nagyon sok mindent értek már,de sajnos a pontos beszéde még nehezen megy.

Szombattól hétfőig kötelező YFU-s táborba voltam a többi diákkal.A tábor helyszíne egy "farm" volt Asuncióntól nem messze.A helyen,ahol laktunk volt egy hotel,a birtok másik felén teheneket,szárnyasokat,malacokat tartottak,de zöldségtermesztéssel és sajtkészítéssel is foglalkoztak az ottaniak.A táborba sokat tanultunk az országról a szokásokról és a helyi iskolarendszerről.Megismerkedtem a többi diákkal és az önkéntesekkel.Rajtam kívül volt egy belga lány,egy észt és négy német ők szintén lányok,ahogy az önkéntesek közül is mindenki.Az elején nagyon félmet,hiszen nem tudok olyan jól angolul,de szerencsére ez a fajta félelmem már az elsőnap elmúlt és sikerült kommunikálnm a többiekkel.Az önkéntesek közül az egyik lánnyal különösen sokat beszéltem,mert közös a hobbink és az érdeklődési körünk is megegyezik és,mint kiderült ő is ugyanakkor volt cserediák Németországban,amikor a batyám.Ezalatt a három nap alatt megtanultam értékelni a saját hazaszeretetemet,ugyanis rengeteget kérdeztek az országomról,a szokásainkról és többen is megkértek,hogy mondjak valamit magyarul.Az utolsó nap a visszaindulás előtt rengeteg képet készítettünk,a kedvencem az volt,amikor mindenki a saját zászlóját fogta a kezében,erről egy nagyon jó csoportkép készült.Összességében nagyon jól éreztem magam :) !

Július 6-án reggel 3-kor a családom  kíséretében útnak indultam Szegedről a reptérre,hogy ott felszálljak a 6:30-kor induló repülőre,ami Amszterdamba vitt engem. Egy kis késéssel ugyan,de a gépem sikeresen megérkezett.Egy órám volt az átszállásra így hát szűkösen ugyan,de elértem a Sao Paulo-i járatot. A közel 12 órás repülőúton sok mindenen gondolkoztam,elsősorban azon,hogy már nincs más hátra,mint előre.Közben boldogság töltött el,hogy végre teljesül az álmom és cserediák leszek.A hosszú út alatt próbáltam pihenni,de sajnos nehezen ment,mert nagyon izgultam a következő átszállás miatt.A Sao Paulo-i reptér hatalmas és terminált is kellett cserélnem,de szerencsére az idő nem szorított hiszen 5 óra hosszám volt a reptéren,ekkor már nagyon fáradt voltam,hiszen otthon már nagyon késő volt.Az Asunción-i gépen végig aludtam azt a két óra hosszát,ami a rendelkezésemre állt.Mikor leszállt a gép nagy izgatottság fogott el,hogy percek kérdése és találkozom a fogadó családommal. A reptéren várt a helyi YFU egyik dolgozója,nagyon szimpatikus volt és segített a bőröndömmel is,majd eljött a várvavárt pillanat és mikor kiléptem a kapunk ott várt a családom lufikkal.Az érzés leírhatatlan volt,mikor az egész család megölelt,ekkor azt éreztem,hogy megérte ez a sok repülés.A ház ahol lakni fogok 1 évig csodálatosan szép.Nagyon örülök,hogy itt lehetek!