Paraguay-i kalandjaim

Cirkusz és még sok más

2017. augusztus 11. 02:48 - Schissler Helga

Az előző hétvégén rengeteg dolog történt.Haladok sorban és,a péntek estével kezdeném a sort.Pénteken este az egyik osztálytársamnál volt házibuli,ahol páran összegyűltünk az évfolyamból és természetesen nagyon jól éreztem magam.De ami nagyon jól esett,hogy érdeklődtek a magyar nyelv iránt és a buli második felében az emberek kérésésre magyar zenék mentek,az ilyen mindig nagyon jól esik,mert ezzel is azt érzem,hogy meg akarnak ismerni  és egy kicsit azt ahonnan jöttem.El sem hittem,de az egyik lány mikor megtudta,hogy magyar vagyok egyből rávágta-nem a ti fővárosotok Budapest-(meghökkenés,majd válasz) de a miénk,ami ebből a történetből a legdurvább,hogy nem tudom ki örült jobban ő,aki tudta a frissen érkezett cserediák országának a fővárosát,vagy én,akinek a világ másik felén tudták a fővárosát,az biztos,hogy mindeketten meglepődtünk és továbbfolytattuk a beszélgetést.Ezután kétség kívül ők lepődtek meg hiszen,amikor előkerült a híres itteni kártyapakli egyből mondtam 3 játékot vele,amit én már tudok játszani.Természetesen élveztem a helyzetet,hogy ennyire örültek neki és egyből bele is vágtunk a kártyázásba.( ezúton is szeretném megköszönni a fogadóanyukámnak-és nagymamámnak,hogy megtanítottak kártyázni :D) Most térjünk át a szombatra.Ez a szombat ahogyan a többi is szokásosan indult.A késői kelés után elmentünk ebédelni a nagymamához.Viszont a vasárnapi sütögetés,ami mindig nálunk van,át lett téve szombat estére,ugyanis az unokatesómat sikeresen felvették az USA-ba az egyetemre és ezen a héten kedden repült el.A sütögetés után a két idősebb tesómmal és három unokatesómmal szórakozni indultunk.Azt este alatt folyton azt néztem,hogy a bátyám sosem táncol,egészen addig amíg táncra nem bírtam,hatalmas élmény volt látni,ahogy mosolyog és táncol,még a nővérem is megjegyezte-hogy csináltad?Majd eljött a vasárnap.Tudtam,hogy vasárnap cirkuszba megyünk,de nem hittem volna,hogy itt ilyen a cirkusz.Megpróbálom leírni milyen volt,de nem ígérek semmit.Először is hatalmas volt és színpad volt kialakítva méghozzá forgószínpad,ami a színét is tudja változtatni.Ez eléggé színházszerű volt,ahogy az is ahogyan kezdődött a műsor.Először megjelent 3 szereplő,akik felvázoltak egy történetet,majd az artisták beleépülve a történetbe élő zene mellett mutatták be az előadásikat,végül a "főszereplők" is megvillogtatták tehetségüket és az előadás végére két szerelmi szál jött ki a történetből.Én még eddig csak Magyarországon voltam cirkuszban,de ez egészen más volt,én továbbra is a színházhoz tudnám hasonlítani,annak ellenér,hogy sátorban volt és a világ minden részéről voltak artsiták a műsorban.Összességében káprázatos volt és természetetsen nagyon hálás vagyok a családomnak,hogy ilyen programokra is el tudnak vinni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://egyevparaguay.blog.hu/api/trackback/id/tr6812734228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása